A gyakorlásainkról

Gyakorlásainkon az önvédelmi technikáknak kiemelt figyelmet szentelünk.

Váratlan támadás esetén nem mindig van idő tudatos cselekvésre. Az adrenalinszint hirtelen felszökik, a pulzus felgyorsul. Ezek mind evolúciós reflexek, azt a célt szolgálják, hogy a szervezet a maximális figyelmet és energiát tudja biztosítani a túlélés érdekében. Ennek ellenére ismerős a kifejezés: „megbénít a félelem”.

Veszélyhelyzetben az ember ösztönös mozdulatokkal védi létfontosságú szerveit: a fejét, a nyakát és a lágy részeket. Ezek automatikus reakciók, ám legtöbb esetben mégsem azt tesszük, ami a legmegfelelőbb a sérülés elkerülése érdekében.

Ha valaki egy bottal, vagy a mostanában divatos viperával támad, szinte biztos, hogy a fejet veszi célba. Ha nem tudunk elfutni, akkor megpróbálunk elhúzódni a támadótól, összehúzzuk magunkat és a karunkkal próbáljuk védeni a fejünket. Ennek az lesz az erdeménye, hogy előbb a kar törik, és utána a fej.

A megfelelő válasz ilyen esetben az, ha a támadó felé mozdulunk. Ezzel rögtön meg is lepjük, hiszen az ellenkezőjére számít. A távolság lecsökken, ezért nem tud lendületből ütni, így lehetőségünk lesz arra is, hogy megakadályozzuk az ütést, még mielőtt elindulna, és visszatámadjunk, elvegyük a fegyverét.

Az emberi testnek megvannak a maga fizikai korlátai. Az ízületek csak bizonyos irányokban hajlékonyak, másfelé viszont feszíthetők, és kis erőhatásra is komoly fájdalmat okozhatnak. A keleti gyógyászatban többezer éve ismertek a testünket behálózó energiavonalak (meridiánok) kiemelt pontjai, az akupresszúrás pontok, amelyek segítségével a szervezet felborult egyensúlya helyreállítható. Ezek a pontok azonban gyógyítás helyett támadásra is használhatók, a megfelelő helyen alkalmazott kis erejű ütés vagy nyomás sokkszerű hatást válthat ki. Ezzel foglalkozik a Kyusho harcművészet. Ezen tudások elsajátítása jelentős előnyt adhat ahhoz, hogy egy erősebb vagy akár fegyveres támadóval szemben is hatékonyan léphessünk fel.

A hatékony önvédelmet a karategyakorlatok alapozzák meg. Minden önvédelmi technika alapja a megfelelő erőnlét, a stabil egyensúly, és a helyesen kivitelezett védő és támadó mozdulat. Ha bármelyik nem megfelelő, a technika nem működik. A gyakorlásokon rendszeresen ismételt kihon és páros gyakorlatoknak az a célja, hogy a kezdő számára még idegen mozdulatok rögzüljenek, természetessé váljanak.

Sokszor lehet találkozni önvédelmi tanfolyamok hirdetéseivel. Azonban senki ne gondolja, hogy egy pár hetes kurzus elegendő lesz arra, hogy a tanult fogásokat igazi veszélyhelyzetben, stressz alatt is tudja majd alkalmazni. Ahogy alapító Mesterünk mondta: „csak a készséggé fejlesztett tudás számít”. Rendszeres gyakorlással beidegződnek a helyes mozdulatok, de idő kell ahhoz, hogy a tudás készséggé váljon.

A leghatékonyabb önvédelem mégis az, amely megelőzi a támadást. A harcművészet a harc elkerülésére tanít, de aki tudatában van annak, hogy ha szükséges, meg tudja magát védeni, az erőt és magabiztosságot sugároz. Ez pedig önmagában is elég lehet ahhoz, hogy távol tartsa a támadókat. Aki áldozatnak néz ki, annak nagyobb esélye van arra, hogy azzá is váljon.

A magabiztosságot megtanulni nem lehet, de a rendszeres gyakorlások eredményeképp magától kialakul.