Japán szokások és illemszabályok

A meghajlás

Aki nem japán, az idegen (gaijin). A japánok nem várják el az idegenektől, hogy ismerjék szokásaikat és beszéljék nyelvüket, de méltányolják, ha az ember hajlandó megtanulni néhány alapvető kifejezést, és tiszteletben tartja hagyományos szokásaikat.

A japán üdvözlés (egyik) lényeges eleme a meghajlás (ojigi お辞儀). A szokások közül ez az egyik legfontosabb, és bár elsőre nekünk, nyugatiaknak nem biztos, hogy nehéznek tűnik, mégis rendkívül összetett, bonyolult szabályrendszere van.

A meghajlás módjai és formái sok mindentől függenek, de leginkább talán a társadalmi státusztól, a kortól és hogy mit akarunk kifejezni vele. Viszonozni minden esetben kötelező, hiszen, ha nem tesszük, az nagy udvariatlanságnak, sértésnek számít. Viszonzáskor a szabályok által meghatározott módon kell eljárni, bár ezzel kapcsolatban a nyugatiakkal szemben elnézőbbek.

A meghajlás sok mindent kifejezhet, többek között: tiszteletet, köszönést, elnézés kérését, egymás üdvözlését (pl. a kézrázás helyett, ugyanis a japánok kevésbé szeretik a közvetlen fizikai megnyilvánulásokat; bár a külföldiek miatt már hozzászoktak a kézrázáshoz is, a meghajlást továbbra is megmaradt).

De hogyan is hajoljunk meg? Alapvetően a deréktól indulva, egyenes háttal kell meghajolni. Átlagos, napi szituációkban gyakran a fej bólintása felel meg a meghajlásnak, de ezzel vigyázni kell, mert csak rangban, korban alattunk lévőknek lehet így válaszolni (tehát külföldiként inkább maradjunk a szokásos formánál).

A legkevésbé hivatalos forma a 15 fokos meghajlás, ezt többnyire üdvözléskor használják. A leggyakoribb a 30 fokos szögben való meghajlás. Ez utóbbit a vevők üdvözlésekor, vagy valaminek a megköszönésekor használják. Ez a fajtája a meghajlásnak a japán üzleti szituációk szerves része is egyben. Sokkal hivatalosabb a 45 fokos verzió, amikor jóval mélyebbre kell hajolni (szinte „megszemléljük a lábunkat”). A mély hála, tiszteletteljes köszöntés, hivatalos elnézéskérés, szívesség kérése, és hasonló szituációk kísérője.

Kissé más a meghajlás férfiak és nők esetében. A férfiak kezeiket az oldaluk mellett tartják, a hölgyek pedig a kezüket a combjukra helyezve hajolnak meg, úgy, hogy ujjaik összeérnek. S hogy ez az egész tradíció milyen bonyolult is valójában, mutatja az a tény is, hogy sok cég tart úgynevezett „meghajlás tanfolyamot” alkalmazottjai ilyen téren való ismereteinek bővítésére.

További szabály még, hogy ha aki előtt meghajolsz, magasabb státuszú és/vagy idősebb, akkor mélyebbre és hosszabb ideig kell hajolni, ugyanis minél mélyebb és hosszabb idejű, annál formálisabb egy hajlás. Ha a másik fél tovább és mélyebbre hajol, akkor illő ismét meghajolni. Ebből aztán meghajlások sorozata alakulhat ki, de mind informálisabbak lesznek, míg végül fokozatosan mindkét fél abbahagyja. Továbbá bocsánatkéréskor különösen mélyre és gyakran kell hajlongani.

Az üdvözlés

Az üdvözlés kiemelten fontos a japán kultúrában. Helyzettől függően többféle üdvözlést használnak. Ezek közül az alábbiak a leggyakoribbak:

Ha először találkozunk valakivel, ezt mondjuk: „hajimemashite”, ami körülbelül ennyit tesz: „örülök, hogy találkoztunk”.

Ha megérkezünk valakihez (pl. vendégségbe), ezt mondjuk: „ojama shimasu”. Távozáskor: „ojama shimashita”.

Általános üdvözlés az „ohayō gozaimasu” (jó reggelt). Ezt általában 11 óra előtt használjuk, de elhangozhat a nap bármely szakában, ha a két ember aznap még nem találkozott. A „konnichiwa” késő délutánig használatos, nagyjából a „jó napot” megfelelője. A „konbanwa” azt jelenti, „jó estét”, az „oyasumi nasai” pedig: „jó éjszakát”.

Illemszabályok vendégségben

A japánok csak a legritkább esetben hívják meg a vendéget a saját házukba, ez tehát külöleges megtiszteltetést jelent.

Mindig vigyünk ajándékot. Nem kell, hogy nagy értékű legyen, a csomagolás viszont fontos. A kapott ajándékot illik viszonozni.

Mielőtt belépünk a házba, a cipőket az ajtó előtt kell elhelyezni úgy, hogy a cipők orra az ajtó felé mutasson. A házigazda a belépéskor ad egy pár papucsot (uwabaki). Tatami padlós szobába csak mezítláb vagy zokniban lehet belépni, papucsban tilos. Az illemhelységhez külön papucs van, amit csak ott szabad használni.

A szobában mielőtt leülnénk, várjuk meg, hogy megmutassák, hová ülhetünk.

Illemszabályok étkezésnél

Amikor leülünk az asztal elé, ezt mondjuk: „itadakimasu” (~ köszönettel elfogadom). Az étkezés befejeztével: „gochisosama deshita” (~ köszönöm az ételt).

Lehetőleg ne kérjünk kést vagy egyéb nyugati evőeszközt, mert japán szemmel nézve ez azt jelenti, hogy az étel ehetetlenül és élvezhetetlenül kemény.

Közös étkezéskor tartsuk észben, hogy nem szabad közvetlenül a közös tálból ennünk — előbb szedjünk a saját tányérunkra (ehhez az evőpálcikának ne azt a végét használjuk, amely később majd a szánkhoz ér!).

Ha egyszer valamit felemeltünk a tányérunkról és beleharaptunk, azt meg kell enni, visszateni nem illik.

A leves fogyasztásakor a levesesedényt vigyük a szánkhoz, a levest szürcsölve igyuk meg, és a belefőzött halat, zöldséget az evőpálcikákkal (hashi) együk meg. Ugyanígy fogyaszthatjuk a tésztaféléket is. Ha szürcsölünk, azt jelenti, hogy ízlik az étel.

Ne mutogassunk az evőpálcikákkal, ne szúrjunk rá ételt, és ne nyaljuk le (ennek ugyanis szexuális felhangja van). Saját evőpálcikánkkal ne kínáljunk meg másokat. Evés közben ne tegyük az evőpálcikáinkat a tányér szélére, mert az azt jelenti, hogy befejeztük az evést. Tegyük őket a hashioki-ra (kis pálcikatartó állvány). Ne állítsuk a pálcikát az ételbe — ez olyan gesztus, ami halotti szertartásokhoz, a halottaknak felajánlott ételhez kapcsolódik.

Az ízesítésre szolgáló szójaszószt ne az ételre (és főleg nem a rizsre!) öntsük, hanem mindig abba kis tányérkába helyezzük, amelybe a falatokat belemártjuk.

Étkezés közben a rizsesedényt vegyük a bal kezünkbe és emeljük a szánkhoz, majd a jobb kezünkben tartott pálcikákkal juttassuk a rizst a szánkba. Soha ne hagyjunk rizst a tányérunkban, mert ez udvariatlanságnak számít. Illik megenni az utolsó szemig.

Ha végeztünk, az asztalon állítsunk mindent vissza az eredeti helyére (a tányérokat az asztal közepére, a pálcikákat a szalvétára).

Illemszabályok alkohol fogyasztásakor

Sose töltsünk italt a saját poharunkba (aki ilyet tesz, azt alkoholistának tekintik). Bízzuk ezt mindig az asztalszomszédra, ellenben ne feledkezzünk meg a szomszédunknak tölteni. Először mindig az alacsonyabb rangú tölt a másiknak, aki ezt viszonozza.

Ne igyunk, mielőtt meg nem kapja mindenki a poharát, és el nem hangzik a ’kampai’!

Ha valaki töltene nekünk, de még van a poharunkban, akkor gyorsan igyuk meg, és nyújtsuk felé a poharat. Ha nem akarunk többet inni, fordítsuk le a poharat.

Ha sake-t iszunk, illik egy húzásra felhajtani.

Egyéb általános illemszabályok

Az orrfújást a japánok visszataszítónak tartják, rendkívül nagy illetlenségnek számít. Ellenben szipogni szabad, és elfogadott. Orrfújához vonuljunk el, és a zsebkendőt dobjuk ki, ne tegyük zsebre.

A japánok fenyegetésnek veszik, ha ujjal mutogat valaki. Épp ezért nem illik ujjal mutogatni. Ha nagyon muszáj, akkor a hüvelykujjat használják erre a célra.

Közlekedési eszközön nem illik mobiltelefonon beszélgetni. Ők is inkább csak SMS-t, vagy email-t írnak. Vonatra, buszra hátizsákkal a háton felszállni nem illik.

Bárhova elutazunk, illik mindenkinek ajándékot vinni. Semmiből sem illik 4 darabot adni, mert a négyet japánul "shi"-nek, azaz halálnak is lehet olvasni.

A pénzt nem illik mutogatni, és fizetéskor kézbe adni. Rendszerint van egy erre szolgáló tálca. Borravalót adni nem szokás. Ha pénzt adunk másnak, csak vadonatúj bankókat adjunk borírtékba helyezve.

Nyilvános helyen nem elfogadott a férfi-női (testi) érintkezés.

Mind otthon, mind nyilvános fürdőben lemosakodás előtt tilos a kádat igénybe venni. A kád a relaxáció célját szolgálja, nem a tisztálkodásét. Egyes fürdőkbe tetoválással tilos bemenni.

A névjegykártyának (meishi 名刺) nagy kultusza van japánban, az üzleti életben kiemelt fontossággal bír. Névjegykártya átadásakor mindenképp két kézzel kell nyújtani, ugyanakkor kettővel is kell elvenni. Ez jelzi, hogy értékes számunkra. Illik jól megnézni, és addig nem eltenni, amíg a kártya tulajdonosa jelen van. Két nyelven kell szerepelnie rajta az adatoknak, és a japán nyelvű oldalnak kell felül lennie. Névjegykártyára nem szabad írni, valamint olyan helyre kell tenni, ahol könnyen megtalálható. A legillendőbb a tárcába csúsztatni.

Ha belépünk egy irodába, akkor is elnézést kell kérni, ha minket hívattak (ojama-shimasu).

A japánok szinte mindenért elnézést kérnek, az egyik leggyakoribb szó a „sumimasen”, azaz bocsánat.